Pályázat

 

 1/4 » | »»

Közösségünk kincsei

2024-04-05

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében valósul meg. A kiállítás keretein belül 10 db Roll-up tekinthető meg. A tárlat Csongrád-Csanád Vármegye kiemelkedő régészeti lelőhelyeit, leletegyüttesét; a régiót formáló személyeket mutatja be.

 

 

              

Petőfi busz

2024-03-19

 A Petőfi-emlékév alkalmából indult el útjára még 2022-ben a Petőfi-busz. Az „Átröpülök hosszában hazámon” című utazókiállítás 2024. március 19-én érkezett meg Zsombóra. A rendhagyó tárlat9-17 óráig várta az érdeklődőket a József Attila Közösségi Ház és Könyvtár előtt. A buszba lépve olyan interaktív elemekkel lehetett találkozni, melyeket meg lehetett érinteni, hallgatni, felfedezni és nem csak szemlélni, mint a hagyományos kiállítások esetében. A tárlatnak köszönhetően Petőfi Sándor életének fontos állomásaival tudtak megismerkedni az érdeklődők. Az állomásokhoz emblematikus tárgyak és ismert versek kapcsolódtak. A kiállítás ismertetésében a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai álltak mindenki rendelkezésére. Hatalmas érdeklődés övezte, ezt a nem mindennapi tárlatot. A busz 9 órától a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola osztályait fogadta egészen a délutáni órákig. A csoportos látogatás mellett egyénileg is meg lehetett tekinteni a vándorkiállítást.

 

 

NKA / Péter-Páli aratóünnep Zsombón

2024-02-01

 NKA – Péter-Páli aratóünnep Zsombón –hagyományőrző rendezvény megvalósítására

600 000 Ft (2024-ben kerül megvalósításra)

  

NMI / A SZAKKÖR / gyertyaöntő-makramé-bútorfestő

2024-01-02

 

  1. A Nemzeti Művelődési Intézet által nyert pályázaton 20 alkalmas gyertyaöntő szakköri foglalkozás támogatása 5+2 fő részére.
  2. A Nemzeti Művelődési Intézet által nyert pályázaton 20 alkalmas makramé szakköri foglalkozás támogatása 5+2 fő részére.
  3. A Nemzeti Művelődési Intézet által nyert pályázaton 20 alkalmas, 2 db bútorfestő szakköri foglalkozás támogatása 2*7 fő részére.

 Hírek | Nemzeti Művelődési Intézet      ASzakkör.hu – Tudásunkkal kézenfogva | Nemzeti Művelődési Intézet

NMI / Pajtaszínházi program

2023-10-04

A Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával,  Csongrád-Csanád vármegyét Zsombó képviselheti a 2023 évi IX. Pajtaszínházi Programban. Megalakulhatott a Zsombói Színjátszók nevű csoportunk. Első színdarabunk: A mumus.

Zsombó Színjátszók képviselik Csongrád-Csanád Vármegyét Budapesten a Nemzeti Színházban, a Pajtaszínházi Program keretén belül

2023-ban lehetőséget kaptunk, hogy részt vegyünk a Pajtaszínházi Programban és bekerüljünk a színjátszás kultúrájába, hagyományának ápolásába. A toborzó felhívást követően egy hét alatt 15 fő vegyes korosztályú, lelkes zsombói lakos és helyi intézményben dolgozó jelentkezett új közösségünk csapatába. Tagjaink között van zenész, festőművész, énekes, színházi jelmezkészítő és több olyan érdeklődési körrel rendelkező, akik előrébb visznek álmaink megvalósításában. Így lettünk mi – nemes egyszerűséggel - a Zsombói Színjátszók. Próbáinkat a József Attila Közösségi Ház és Könyvtárban tartjuk. Első színdarabunkat próbáljuk még, de nem állunk le! - lesz több is. További, folyamatos működésünket a lelkesedésünk nem gátolja. Szeretnénk minél több településen bemutatkozni, képezni magunkat és fejlődni, hiszen többünknek tervei vannak a színjátszás területén.

Csoportvezető – Ferenczi Ildikó; szakmai mentor – Gömöri Krisztián, a Szegedi Nemzeti Színház színésze.

 

A MUMUS – 40 perc

Bájos mai mese, Rákos Péter írásának átdolgozása

 A darab szerzője, Rákos Péter igazi humanista, asztrológus, az emberi lélek ismerője így ír:

"A mumus arra tanít: attól félünk, abból alkotunk ellenségképet - mumust - akit, amit nem ismerünk. A darab elején a szülők a mumusok létét is tagadják, a fivérek hadjáratot indítanak ellenük, egyedül a szelíd és félénk Lina olyan bátor, hogy hajlandó a titkos határt átlépve megismerni őket. Kalandja megmutatja, hogy csak összefogásból születik eredmény, cselekvésből megoldás és együttérzésből cselekedet. Így a darab végére a fivérek szövetségessé lesznek, a szülők elfogadóvá, s a mumusok is megmenekülnek." 

 Hírek | Nemzeti Művelődési Intézet

 1/4 » | »»