"Válaszutak..." - Kreatív műhelyek IV/II.

2012-09-18

"Firk-ÁSZ"

"Csányi Mónika vagyok. A Szegedi Tudományegyetemen diplomáztam művelődésszervezés - média szakon.

Szeretném, ha az általam koordinált foglalkozások révén a diákok rálátnának a videózás és a fotózás által nyújtott lehetőségekre, valamint mindennek jogi hátterére, történetére. Az elméleti-,  illetve gyakorlati órák alatt a média számos területének megismerése válik lehetővé, a nyomtatott sajtó szabályaitól a videó-készítés alapvető fortélyain át, a fotózás szépségéig..."

Csányi Mónika vagyok. A Szegedi Tudományegyetemen diplomáztam művelődésszervezés - média szakon.
Jelenleg az SZTE Bölcsészettudományi Karának hallgatója vagyok, kommunikáció -és médiatudomány mesterszakon.
 
Egyetemi éveim alatt olyan rendezvények szervezésében vettem részt, mint az Országos Közművelődési Konferencia vagy a Zentai Nyári Ifjúsági Játékok, valamint kezdő egyetemisták gólyatáborai.
 
Két évig dolgoztam a Tű Magazinnál, - mely a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos lapja - kezdetben mint újságíró,  később  korrektorként, olvasószerkesztőként.
 
Szintén két évig voltam a KéMeK időszaki napilap szerkesztőségének tagja.
 
2011-ben és 2012-ben a tokaji Hegyalja Fesztivál sajtómunkatársaként dolgoztam a Tű Magazin, illetve a budapesti Antropos Kulturális Online Magazin révén.
 
A médiával kapcsolatos tanulmányaim mellett kezdtem el komolyabban foglalkozni a fotográfiával, egyik kedves tanárom - az MTI fotóriportere - előadásainak hatására. Fotós ismereteimet szeptembertől újabb – szakirányú - képzésen fejlesztem.
 
2012.nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékokhoz kötődő munkám során betekintést nyertem a színházi fotózás világába is, mely csak egy szelete annak a világnak, amelybe az általam készített felvételek közreadásával szeretném beavatni az érdeklődőket.
 
Szeretném, ha az általam koordinált foglalkozások révén a diákok rálátnának a videózás és a fotózás által nyújtott lehetőségekre, valamint mindennek jogi hátterére, történetére.
 
Az elméleti-,  illetve gyakorlati órák alatt a média számos területének megismerése válik lehetővé, a nyomtatott sajtó szabályaitól a videó-készítés alapvető fortélyain át, a fotózás szépségéig.