Várkonyi Nándor: Pergő évek

A pergő évek a XIX. század utolsó évtizedében, a millennium évében indul, és az elbeszélő személyes sorsán át mutatja be a korabeli Magyarországot, saját nemzedékének útját, illetve a magyar irodalmi élet közelmúltját. A mű csaknem harminc év múltán most először jelenik meg a szerző hátrahagyott kéziratához híven, a korábbi változatnál mintegy 120 oldallal nagyobb terjedelemben.

Szávai Géza: Aletta bárkája

Fülemben már a regény legelején egy amerikai néger dal (Horváth Ádám szövegével) kezdett csengeni, s festi alá most is, ameddig e méltatásszerűséget írom - a regény olvasása után hónapokkal - a hátteret: "Indulj szép égi szekér. Hazafelé vezet egy út". Ez elsősorban Aletta nagyon ihletetten megrajzolt alakjának köszönhető.

Berg Judit: A Cipelő cicák története

Évekkel ezelőtt Várnai Zsuzsa, textilműves barátnőm varrt egy csapat cicát. Macskamintás anyagból készültek, gyöngyös-gumis farokkal. Egy óvodai szülinapi zsúr meghívóit cipelték a farkukon. Ám a meghívott gyerekek talán még a zsúrnál is jobban örültek a kis "postásoknak".

 

részletek

Békés Pál: Gangregény

Az író új kötete a budapesti Csikágóban, a Keleti pályaudvar környékén játszódik. Ám a gangregény egymásba fonódó szálai nem csupán a pesti Csikágó gangjainak, körfolyosóinak, hanem az amerikai Chicago gengjeinek, gengsztereinek, szeszcsempészeinek világába is elvezetik az olvasót. Szerelmek, sötét tragédiák, történelmi korfordulók és ironikus történetek dús szövevénye ez a hihetetlenül sokszínű, fordulatos és szórakoztató kötet.
 

részletek