Wesselényi Népfőiskola

Mindig mindenből a legjobbat



Fejedelmi nyakassággal legföljebb udvari bolondunknak kiáltottuk volna ki, aki harminc évvel ezelőtt azt merte volna jövendölni, hogy együtt leszünk mi még most is. Talán nem nyakaznak le érte, ha azt mondom, hasonló kitartással ennyi ideig egyetlen népművelési alakulat se működik szép hazánkban. Megtoldhatom azzal is, minden önteltség nélkül, hogy Zsombót a Wesselényi iskolában működő népfőiskola tette föl a kultúra térképére.
Köszönhető ez elsősorban azoknak a tanítóknak, köztük az utolsónak itt működő Kovács Álmosnak és feleségének, akik holtig tartó kíváncsiságot ültettek el tanulóikban, hiszen azok járnak ide leginkább most is, akik kisdiákként itt szedték magukba a tudomány alapjait. Talán annak is, hogy a fölnőttnevelés szinte sziklába faragott néhány tételét sikerült átlépnünk mindjárt az elején. Alapelvként mondtuk ki, elérhető körből a legkikalapáltabb fejű embereket hívjuk meg előadónak. Tudósokat, professzorokat, a világban is ismert kutatókat. Megtoldottuk azzal, tanyára mindig mindenből a legjobbakat szabad hoznunk, ha el akarjuk érni, hogy a szellemi elmaradottsággal vádolt sokaság fölzárkózzon a huszadik, később pedig a huszonegyedik század színvonalára. Hallhattuk is mindjárt: tudósokat, tanyára? Időközben, ahogy a tóba dobott kő nyomán körkörösen terjednek a hullámok, jöttek hallgatók Forráskútról, Zákányszékről, Bordányból, Sándorfalváról, Szatymazról, Dorozsmáról és Szegedről is. Mai szóhasználattal akár kistérségi népfőiskolának is mondhatjuk magunkat.
Harmadik évtizedünket zárjuk a mostani évaddal, de reméljük, tovább is léphetünk még. Ahogy tervezetünkből kitűnik, változatlanul hétfő az igazi napunk, de igen sokszor a pénteket is igénybe kell vennünk. Barátságátömlesztő népfőiskolának is mondjuk, a szervezők barátaik közül válogatnak, és barátaikhoz hívják őket, mi-közben egymásnak is barátai lesznek. Gondoljunk csak bele: a tudós és a tanyai ember barátkozni tud egymással! Az egymást faló huszonegyedik században is.


 

Horváth Dezső
 



A zsombói Wesselényi Népfőiskola

30. évi programja

2011-2012.

 

 

November

 4.         Évnyitó.

             Dr. Csákány Béla: Galilei

7.         Dr. Czigner Jenő: Egyensúlyunk

14.       Abou-Abdo Georges: Mi lesz veled, arab világ?

21.       Kelemen Gábor: Az internet világa

            Vágás István: A talajvizek természetrajza (A martfűi vízmérce)

25.       Dombiné dr. Kemény Erzsébet: A magyar népdal

28.       Dr. Szónokyné dr. Ancsin Gabriella — Dr. Szónoky Miklós:

           Az Afrika-kutató Magyar László



December    


5.        Dr. Blazovich László: Csacska mesék, történelmi tévedéseink

          (Verecke, Pusztaszer, Dózsa trónja és feje, Dugovics Titusz,

          Zrínyi, stb.)

9.  17 óra Látogatás a szegedi Kardiológiai Intézetben.

12.       Dr. Szalay István: Gondolatok az urológiai gyulladásokról

16.       Dr. Sonkodi Sándor: A vízhajtó

19.       Dr. Galbács Zoltán: Veszélyes anyagok a természetben

             Dr. Novák Mihályné dr. Hajdu Éva: A japán atomerőművek

30.       Dr. Szabad János: Ki kaphat Nobel-díjat?

             Dr. Szabad Gábor: Dél-Afrika — a világ egy országban



Január    

2.         Dr. Vályi Katalin: Kolostori élet a középkorban

            Dr. Horváth Ferenc: Történelem, madártávlatból 2.

            Patik István elbeszélése

5.         Dr. Süveges Ildikó: A herpesz-vírus szemészeti vonatkozásai

             Dr. Bodosi Mihály: Az anasztomózis, és műtéti megoldása

9.         Dr. Marosi György: Erkölcsi és törvényi kötelességünk:

            az elsősegélynyújtás

13.       Dr. Papp Katalin - Dr. Papp György: A nanofizika + a neutrino-hírek

16.       Dr. Varga Erika - Dr. Varga Gyula: Miért várjuk annyira

            a szövettani leletet?

20.       Dr. Borbély Rita – dr. Apró Katalin – dr. Szabó Ágnes:

             Zsombó egészségéért

23.       Dr. Bereg Edit: Izombetegségek gyermekkorban

             Dr. Mészáros Tamás: Orvosi rehabilitáció

30.       Dr. Puskás László: A rák



Február

3.         Dr. Gallé László: A biológiai egyensúly: közhely és valóság

6.         Dr. Schneider Klára: Az infláció

10.       Dr. Tóth Károly: Aktuális alkotmányjogi problémák

13.       Kálmán Ferenc: Az avarok

17.       Dr. Papp István: A mezőgazdaság adóügyei

20.       B. Fejes Katalin - Békési Imre: Simai Mihály újabb versei

27.       Pancza István: Vincent Van Gogh művészete



Március

3.       Évzáró

 

A programok 18 órakor kezdődnek, kivéve a megjelölt időpontban: 2011. december 9. 17 óra, amely a Szegedi Kardiológiai Intézet előtti találkozó időpontját jelöli.