Ősbemutatóra készülnek Zsombón, a József Attila Közösségi Házban

 

Október 10-én két Vajdasági színművész, Péter Ferenc és Vágó Krisztina előadásában láthatja a közönség Wass Albert Magukrahagyatottak című regényéből készült színművet. A művet színpadra alkalmazta Péter Ferenc.

 

Péter Ferenc, a kritika szavaival élve a "kegyetlen Pannon esztétikus" Zentán született. Első színházi tapasztalatait a zentai AIOWA színházi csoporttal szerezte. Ez a csapat figyelemre méltó sikereket ért el, és később mozgalommá nőtte ki magát, mint az első vajdasági alternatív színházi csoport, amely bejárta az 

egész ex-Jugoszláviát. Mint középiskolás novelláiért,drámáiért Symposion díjat kapott. Beiratkozott az Újvidéki Színművészeti Akadémiára, Pataki László osztályába, és még színinövendékként létrehozott egy "szobaszínházat", amely csoportosulás Illegális-színház elnevezés alatt játszotta előadásait. Ez a piciny kezdeményezés idővel nemzetközi színházi aktivitássá avanzsált. Előadásaikat láthatták Újvidéken, Zimonyban, Cividale-ban, Koppenhagaban, és Budapesten is.1991-től színész-rendezőként a K.P.G.T. színház tagja. Színészként dolgozott Haris Pašovićtyal (Szarajevó), Urbán Andrással (Szabadka), Sašo Milenkovskival (Szkopje), Babarczy Lászlóval (Kaposvár), Ljubiša Ristićtyel (Belgrád), Verebes Istvánnal (Budapest) stb.

1997-től 2002-ig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója.

1998-tól a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja.

 

Vágó Krisztina

1984-ben születettem Zentán. Már gyermekkoromban elhivatottságot éreztem a színház és a színpad iránt. Elemistaként egészen a középiskolás éveim végéig jelentős szavalóként ismertek, hiszen rangos díjakat szereztem. Ezután iratkoztam az Újvidéki Művészeti Akadémia színművészeti szakára, melyet magyar nyelven végeztem el. Már harmadévesen játszottam a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatában és az Újvidéki Színházban, illetve rendszeresen részt vettem a Tanyaszínház turnéin. Az egyetem befejezése után szabadúszói életmódot választottam, hogy minél több színházi stílust, formát és zsánerben kipróbáljam magam. A Szabadkai rádióban rádiódrámákat készítek. Két éve, pedig a Pannon Rádióban szerkesztő-műsorvezetőként is dolgozom. 

 

Mi az, ami megfogta Péter Ferenc színművészt-rendezőt ebben a talán kissé ismeretlenebb Wass regényben? Vagy kell-e egyáltalán érzelmekről beszélni melyek az ember lelkében dúlnak, ha Wass Albert, a hazájáért harcoló honvéd, de mindenek előtt nemzetünk nagy írója, aki oly közelről ismerte a magyar szépirodalmat mint a honvédő háborút: a reményt és reménytelenséget, a boldogságot majd a fájdalmat, melyet az a tudat okozott, amely végig ott lapult szívében s lelkében, leginkább akkor, amikor már tudta, hogy eleve elvesztett az ügy, eleve elveszett a háború. Az a háború, melynek vége nem a haza megvédése, majd az örömmámor a győzelem után, hanem a trianoni felszakított seb apokaliptikus visszatérte. Harc, melynek a vége a visszaszerzett haza elszakított részeinek ismételt elveszítése. Háború, melynek az egyetlen epilógusa már ismert a nemzet számára. 

 

Mégis történetünk nem a 20. század magyar sorstragédiáiból merít, hanem egyetlen történetet mesél el, egy gyönyörű szerelmi történetet fegyver 

ropogások zenei kíséretével. Az ellenség több hídfőt alakított ki a magyar-szovjet határon, egy-egy század 10-15 magyar bakát számlál csak, 

reménytelen s helyenként fejvesztett a harc, és rendetlen, kétségbeesett a visszavonulás...

 

Néhány tiszt a tehetetlen dühtől és fájdalomtól vezetve, kvázi még mindig reménykedik az utánpótlás és a pihent erősítés jövetelében, sőt mint a Messiást úgy várják a német csodafegyvert. Közben a hídfőknek nevezett utak stratégiailag offenzívává alakulnak. Az itt-ott megmaradt maroknyi magyar baka, lassan belátja, hogy csak a szerencsének köszönhetik életüket, hiszen a vörös csizma (már csak hetek kérdése), hogy végig taposson az egész Kárpát-medencén.

 

Az előadás ezen pontján egy érdekes csavar történik. Az elfoglalt kárpátaljai falvakból a szovjetek magukkal viszik a lányokat, fiatal asszonyokat, két okból kifolyólag. Az egyik fiatal asszony orvosnak tanult a háború elején és ezért magukkal cipelték. A leány megszökik és a kies sziklákból itt-ott kinövő házak között szökni próbál. Ugyanezek a sziklák adnak reményt Nagy Ernő vezérkari őrnagynak, aki teljesen egyedül maradt és várja a magyar - német utánpótlást. 

A lánynak rossz véleménye van a katonákról, a sebesült baka pedig retteg a kegyetlen kínzásokról ismert un. Sztálin-lányoktól. 

Az előadás egyharmadánál kerülgetik egymást, el akarják pusztítani az "ellenséget".

Érdekes belső monológok, hajszálon függő életben maradás a tét, harc az életben maradásért. Egy tisztáson egymásba  futnak és ...

A sebesült katona elesik, a lányka segít neki hisz bármelyik pillanatban fölbukkanhat a valódi ellenség. Kettejük közül menti-e valamelyikük az életét a másik élete árán? 

 

Létezik- e még egy elveszett háború végén erkölcs, hazugság nélküli magyar világ, remény a jövőben?

Akarva-akaratlanul soha erősebb párhuzamot nem lehet vonni a ma (21. század) és a világ legnagyobb égése között! A valódi érték úgy irodalmi, mint színházi értelemben is, nem a kvázi modern, alternatív szimbólumok értelmetlen egymásra hányása a színpadon, hanem a végtelenül letisztult Wass Alberti irodalom mélységesen őszinte vallomásai és  próféciái a múltról, jelenről és jövőről...a rendező Péter Ferenc tiszta munkája a történelmi őrület mezsgyéjén és a 

tiszta színészi vezetés, amely egyformán jellemzi múltunkat és jelenünket is egyaránt. 

Két kiváló színművész, a hivatás tudat tisztaságával, félelmetes mélységekkel varázsolja elénk azt, amit időnként egész társulatok által beállított művek  sem tudnak visszaadni.